Szakaszok
EZ A RÉSZ SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!!! - AZ OLDAL HIBÁKAT TARTALMAZ ÉS FÉLREVEZETŐ IS LEHET!
HONLAPUNK FEJLESZTÉS ALATT
EZ A RÉSZ SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!!! - AZ OLDAL HIBÁKAT TARTALMAZ ÉS FÉLREVEZETŐ IS LEHET!
A térképen sárgával jelölt "nagy szemek" a kiinduló plébániatemplomok , ahol a reggeli találkozó, az indító ima és áldás lesz két-két útvonalra induló zarándokok számára (továbbá Máriabesnyő az 1. gödöllői útvonal kiindulópontja, akiknek egy része Kerepesre megy, a másik rész pedig Fót felé ágazik el).
A piros színű szemek a zarándoklat célpontjai, ahol ismét két-két zarándokcsapat találkozik egymással. Ezen kívül vannak közbülső csatlakozási pontok is. A zarándokoknak lehetőségük lesz esti szentmisén való részvételre, a helyi hívekkel.
Zarándoklatunk útvonalát végigkövetheted az interneten a google-térkép szolgáltatás segítségével is. - Ez a szolgáltatás lehetővé teszi, hogy mintha egy repülőgépen ülnél tetszésed szerint ráközelíts egy kiválasztott területre, (kisebb szakaszra, utcára), - vagy akár felemelkedve a magasba az egészet egyben tekintsd meg.
Indulás 2012. május 12-én reggel az alábbi plébániatemplomoktól:
Máriabesnyő, kegytemplom:
gyülekezés 7:30, indulás 8:00 Fót ill. Kerepes felé (1. útvonal),
Csillaghegy, Jézus Szíve:
gyülekezés 7:00, indulás 7:30 Fót (2. útvonal) ill. Máriaremete (3. útvonal) felé,
Farkasrét, Mindenszentek:
gyülekezés 7:00, indulás 7:30 Máriaremete (4. útvonal) ill. Nagytétény felé (5. útvonal),
Soroksár, Nagyboldogasszony:
gyülekezés 7:30, indulás 8:00 Nagytétény (6. útvonal) ill. Pestszentlőrinc (7. útvonal) felé,
Rákoskeresztúr, Szent Kereszt felmagasztalása:
gyülekezés 8:30, indulás 9:00 Pestszentlőrinc, Havanna
ltp. (8. útvonal) ill. Kerepes felé (9. útvonal).
Érkezés az alábbi plébániatemplomokhoz az esti órákban (az időpontok hozzávetőlegesek):
Fót, Szeplőtelen Fogantatás:
érkezés 18:30, Szentmise 19:00 Máriabesnyőről (1. útvonal) és Csillaghegyről (2. útvonal).
Máriaremete, Kisboldogasszony bazilika (kegytemplom):
érkezés 18:30, Szentmise 19:00 Csillaghegyről (3. útvonal) és Farkasrétről (4. útvonal).
Nagytétény, Nagyboldogasszony:
érkezés 18:30, Szentmise 19:00 Farkasrétről (5. útvonal) és Soroksárról (6. útvonal).
Pestszentlőrinc-Havanna ltp., Szent László:
érkezés 18:30, Szentmise 19:00 Soroksárról (7. útvonal) és Rákoskeresztúrról (8. útvonal).
Kerepes, Szt.Anna:
érkezés 18:30, Szentmise 19:00 Rákoskeresztúrról (9. útvonal) és Máriabesnyőről (1. útvonal).
Az útvonalszervezők elérhetőségeit a kiválasztott útvonal oldalán találod.
A kilenc útvonalból álló "élő rózsafüzér" egyenként kb. húsz kilométeres , hosszú de nem kifejezetten nehéz túra, így az egész napi részvétel sem jelent nagy nehézséget azoknak, akik szoktak néha gyalogtúrázni, zarándokolni (a budai, hegyvidéki szakaszokhoz a nehezebb terep és a szintkülönbségek miatt nagyobb felkészültség kell). Az útvonalat igyekeztünk úgy kialakítani, hogy amennyire lehet, kerüljük a forgalmas helyeket és csendesebb utcákon, gyalogutakon, földutakon, néhol erdei ösvényeken haladjunk, minél nagyobb részben zöldövezetben; érintve híres zarándokhelyeket, katolikus templomokat a külső kerületekben vagy a város szomszédságában, további vallási vagy egyéb emlékhelyeket, kilátópontokat, erdei pihenőhelyeket, parkokat.
Az útvonalak a dokumentációik alapján egy várostérkép segítségével később is, egyénileg vagy csoportosan bejárhatók, folytatva a közös imát és zarándoklatot, s felfedezve a város szélének és környékének kegyhelyeit, templomait, szépségeit (a teljes leírást az érintett nevezetességekkel együtt ld. a 2007-es Zarándokkönyvben). Az Élő rózsafüzér egyes szakaszaival kapcsolódik a Mária út hoz, mely egy hosszú, közép-európai zarándokútvonal Mariazell és Csíksomlyó valamint Czestochowa és Medjugorje között.
Gyakorlati kérdések:
Miért zarándokolunk?
Hogy imában átöleljük a várost - együtt imádkozzunk Budapestért és környékéért, a Városmisszió szellemiségében. Mert tanúságot akarunk tenni a köztünk élő Istenről, Krisztusról. Mert szeretnénk megtapasztalni és megjeleníteni az élő Egyház közösségét; megismerni a város szélét és környékét, az itteni kegyhelyeket, plébániákat, természeti értékeket...
Kit hívunk?
Mindenkit, aki a céllal és a szellemiséggel egyetért, és érez elég erőt magában s vállalja, ami vár rá. Bármely korosztályt - fiatalokat, hiszen a lélek fiatal marad. Különösképpen hívjuk a Katolikus Egyház legkülönfélébb közösségeit: a plébániákat, az imacsoportokat, ifjúsági szervezeteket, egyházi oktatási intézményeket, valamint a szerzetes rendeket is.
Hogyan segíthetek én is új résztvevőket meghívni?
1. Személyesen: Barátaidnak és a családtagoknak mondd el bátran, hogy ezen a napon szeretnél velünk zarándokolni hazánk és Budapest jövőjéért. Hívd őket is, hogy tartsanak veled ezen a napon.
2. Internetes megosztás révén: Ehhez jó segítséget jelentenek az internetes blogger közösség amibe a GMail jelszavaddal tudsz bekapcsolódni, és a facebook. EGY TIPP: Fontos, hogy az internetes megosztás során ne csak egy linket küldj el, hanem pár személyes szó írásával a saját indíttatásodat is írd le amikor zarándoklatunkat interneten megosztod.
Hogyan csatkakozhatok?
A kiinduló plébániatemplomokban a reggeli órákban gyülekezünk. Egy egész napos zarándoklat kb. 20 km hosszú, de napközben mindegyik útvonalon lesznek tömegközlekedéssel megközelíthető csatlakozási pontok (a pontos helyszíneket és időpontokat ld. az Útvonalak részben). Örömmel fogadjuk, ha valaki csak egy rövidebb szakaszra, vagy útközben érintett templomhoz, kegyhelyhez jön el.
5 helyről való indulás - 9 útvonal... Hogy is van ez?
A zarándoknap szerkezetéről bővebben az Útvonalak oldal tájékoztat. A rózsafüzér alakú teljes Budapest körüli útvonalak 9 útvonalát egyidőben 9 zarándokcsoport járja be; a kiindulópontokból két-két ellenkező irányba indulva és a végpontokba két-két irányból érkezve - ezek a rózsafüzér nagy szemei.
A könnyebb, síkvidéki szakaszok a
- 6. dél-budapesti,
- 7. dél-pesti,
- 8. kelet pesti és
- 9. észak-pesti,
- ezeknél hosszabb a 2. észak-budapesti útvonal.
Kicsit nehezebb dombos vidéken halad az
- 1. gödöllői és
- 4. nyugat-budai útvonal.
És nehezebb hegyvidéki terepen a
- 3. észak-budai és
- 5. dél-budai útvonal, itt jelentősebb szintkülönbséggel kell számolni.
Több útvonalat is bejárnék mit tegyek?
A zarándoklatot terveink szerint minden évben megrendezzük, így minden évben más útvonalhoz csatlakozva 9 év alatt körbe lehet járni Budapestet. A zarándokkönyvben mind a 9 útvonalnak a leírása részletesen szerepel, az utak akár egyénileg is bejárhatók. Ősszel is lesz egy egy “kis zarándoklat”, ahol a nagy budapesti kőrútvonal valamelyik kiválasztott útvonalát hirdetjük meg bejárásra. Ha regisztrálsz akkor erről is kapsz értesítést interneten.
Kit hova hívunk?
A kilenc szakasz közül érdemes kiválasztani a lakóhelyünkhöz legközelebbit ill. a kondíciónknak megfelelőt (az egyes útvonalak oldalain megtalálhatók a hozzájuk közel eső kerületek, települések és az érintett plébániák). A kiinduló és csatlakozási pontok a város belső kerületeiből is tömegközlekedéssel könnyen megközelíthetők.
Kell-e jelentkezni, van-e részvételi költség?
A zarándoklatra nem kell előzetesen jelentkezni, de aki szeretne értesülni a fejleményekről, annak lehetősége van az interneten keresztül előzetes jelentkezésre, regisztrálásra. A zarándoklathoz való csatlakozás a helyszíneken a zarándok listára való feliratkozással történik. Ekkor adjuk a zarándokkönyvet is. A zarándoklat ingyenes, a résztvevők adomány formájában járulhatnak hozzá a költségekhez (zarándokfüzet, mobil WC-k, plakátok-szórólapok, stb. szervezési költségek).
A zarándokok egyénileg, de szervezetten is érkezhetnek a plakátokon feltüntetetett indulási pontokhoz. Viszont a létszámbecslés érdekében kérjük a nagyobb csoportokat, hogy az egyes szakaszokra a helyi szervezőknél előzetesen jelentkezzenek körülbelüli létszámmal. Bátran jelezheted egyéni részvételi szándékodat is a facebook, vagy az internetes blogger közösség révén. Messzebbről, vidékről vagy határon túlról érkező vendégeket is szívesen fogadunk. Szükség esetén további eligazítást a helyi szervezők adnak (nagyobb csoportok fogadására, tömeges szállásadásra viszont sajnos nem vagyunk felkészülve).
Étkezés, felszerelés?
A zarándokok útközben alapvetően a saját maguk által hozott elemózsiát fogyasztják. Kulacs, vagy műanyag üveg víznek, szintén szükséges. Javasoljuk az időjárásnak és a terepnek megfelelő túraöltözéket, mivel az útvonal helyenként földutakon, erdei ösvényeken vezet (a nehezebb szakaszokon túrabakancs ajánlott). Az esőkabát, a kényelmes cipő és a bele illő zokni, no meg egy könnyű sapka fontos kellékek! Túra-zarándokbotot érdemes hozni, de a rózsafüzér se maradjon otthon.
Mit hozzunk még és mit ne hozzunk?
A felesleges tárgyakra nincs szükség, mint pl. MP3 lejátszóra vagy videójáték... Hagyjuk otthon előítéleteinket, túlzott önbizalmunkat – bár ezeket útközben könnyen el lehet majd hagyni! Plébániai zászlónak, zarándok keresztnek, máriás és templomi zászlóknak van helye a zarándoklaton. Egyéb jelképeket kérjük most ne használjunk. Hozzuk el szívünkben azokat az ideálokat amikért zarándokolunk, vagy az ismerőseinket akikért felajánljuk az utat. URH Rádiót is lehet hozni a Mária Rádión keresztül a többi szakasszal való kapcsolat végett (FM 94,2), valamint fényképező gépet, mivel a zarándoklatot követően lehetőséged van a saját képeid megosztására a többi internetes blogger közösségi taggal.
Hogyan készüljünk?
Készüljünk buzgó, imádságos lélekkel. Kérjük barátainkat is, imádkozzanak a zarándoklat sikeréért. S aki velünk jön, készüljön fel fizikailag is. Egész napra az átlagosan 15-20 km nem lehetetlenül sok, de egy kis rákészülés nem árt aki nem szokott gyalogolni.
Hogy zajlik a zarándoklat? Lesz-e ima, ének?
Útközben sokat fogunk énekelni és imádkozni. Az imák közül fontos kiemelni a rózsafüzért, de nem kizárólag rózsafüzért fogunk imádkozni. Ne zavarjon senkit, ha nem ismeri az imák szövegét, készítünk egy kis imafüzetet, mely tartalmazni fogja az énekeket, imákat. Útközben próbálunk olyan énekeket énekelni, amelyek minden korosztály számára vonzóak lehetnek. Így lesznek gitáros énekek és népénekek egyaránt. A legtöbb szakaszon lesz velünk lelkipásztor.
Hogyan jutok haza?
A hazautazás egyénileg történik. A zarándoklat végén mindenütt javaslunk konkrét tömegközlekedési járatokat vissza az útvonalak kiindulópontjai ill. a Belváros felé.
S aki nem tud eljönni, hogyan kapcsolódhat?
Imát kérünk, sok imát. Aki velünk együtt imádkozik, lélekben velünk zarándokol. Mindebben a médiák (pl. rádióműsorok, internetes blogger közösség és a facebook) is segítenek. Legyünk sokan; út közben is találkozzunk. Aki nem gyalog jön, kérjük, legyen ott valamelyik célállomáson, mire szombat délután megérkezünk. Isten kezében vagyunk. Kérjük az Úr áldását és az őrangyalok segítségét, hogy testi fáradtságunk szolgálja lelki emelkedésünket, s legyen sikeres a következő Élő rózsafüzér zarándoklat. Kérjük, hogy minél többen csatlakozzanak közös imánkhoz Budapestért a zarándoklaton kívül is.